Évente egyszer vagy kétszer fordul elő, hogy nyolc helyett hétre, negyed nyolcra be kell érnem a munkába. De most először okozott némi fejtörést, hogy mi legyen Petrával olyan korán reggel? Aludjon mamánál előző este ? Menjen ügyeletre? Ez utóbbinál maradtunk, bár tartottam tőle, hogy nehéz lesz kiverni a leányzót az ágyból mert ez amúgy is embertpróbáló feladat reggelente (főleg azért mert én is a végsőkig húzom az időt felkeléskor).

Meglepő módon mindketten simán ébredtünk, elkészültünk és odaértünk az ügyeletre úgy, hogy én pedig időben eljutottam munkába.

Este aztán kérdeztem Petrát, hogy milyen volt ilyen korán reggel óvodába érkeznie, voltak-e a csoportból mások is, nem volt-e gondja, hogyan érezte magát?

Elmondta, hogy a Búzások közül (Búzavirág csoport röviden) csak ő volt aznap ügyeleten. De ettől függetlenül játszott Kincsővel, érdekes volt, semmi baj nem történt. Ám...

- Amikor sorakozni kellett, hogy megyünk a csoportunkba akkor megijedtem, hogy nem tudják, hogy én Búzavirágos vagyok és levisznek a Cseresznyésekkel. Az nagyon rossz volt. Nem tudtam mondani, hogy én Búzás vagyok és féltem. Nem akartam a Cseresznye-csoportba menni. Akkor tudod mire gondoltam anya?

- Mire gondoltál?

- Arra gondoltam, hogy mégiscsak inkább dédinél kellett volna aludnom!

Petrával ellentétben Shani kiskorától szeretett mellettem sertepertélni a konyhában, segíteni, méricskélni, kavarni. Bár – oké -  túl sok lehetősége nem volt mert nem voltam/vagyok/leszek egy konyhatündér de hébe-hóba azért kellett és kell főznöm. Ám kuktáskodott anyu és mama mellett is.

Egyik karácsony előtti bevásárlásomkor akadt meg a szemem egy könyvön: Szakácskönyv fiúknak . Annyira egyszerű és aranyos kiadvány, hogy megvettem és hihetetlen de Shani nagyon örült neki. Sokat nézegeti, forgatja és olvasgatja. Ráadásul mikor húgoméknál voltunk Pesten az ünnepek között akkor húgom barátjával sürgött-forgott a konyhában ami meglehetősen inspirálóan hatott rá. Nagyon inspirálóan tulajdonképpen. Múlt héten pénteken együtt mentünk el bevásárolni és ő készítette a vacsorát ami elfogyott az utolsó falatig. Szombaton muffint sütött. Szerdára pedig megint ő találta ki a vacsorát. Hát örülni fogok ha nem lesz elveszett, nőkre utalt férfi. Főzni, mosogatni és porszívózni mindenesetre már tud!

Apa elvitte Petrát szombat ebéd utántól vasárnap estig.

Nagy elánnal néztem a másfél nap elé mert öt éve nem volt olyan, hogy Shanival kettesben lettünk volna. Eltekintve a kötelező orvosi kontrollokat.

Sajnos csütörtökön hőemelkedése volt, fájt a feje, szerencsére a karácsonyi kezdődő arcüreggyulladása után nem volt szükség újabb antibiotikumra, de kicsit begyulladt a torka és pihennie kellett. Ettől függetlenül próbáltam többféle programra rábeszélni (mozi, uszoda, futás, lovaglás – vasárnapra mikorra  már teljesen jól lett) , de mindent azonnal passzolt. Vállat vontam gondolván, nem baj, legalább pihen és teljes biztonsággal fog meggyógyulni hétfőre. Úgyhogy csendesen telt a szombat délután, olyannyira, hogy vacsoránál Shani rámnézett:

„- Anya, túl nagy csend van. Petra nélkül olyan uncsi itthon. Nincs aki egyfolytában zajongjon itt nekünk.”

Ebből kifolyólag vasárnap elment Zsófival hóembert építeni, délután pedig kicsit tanulgattunk és olvasott. Legközelebb jobban felkészülök, de elsőre azért nem volt rossz:  újra csak mi ketten.

Petra nagyon korán és nagyon sokat kezdett el beszélni. Mesevilága azóta csak bővült, mondandója soha ki nem fogy, legyen az valóság, játék, mese, kitaláció. Dől belőle a szó. Ha már a magyarból híján érzi magát akkor pótolja angollal vagy halandzsával, de a szája csak alváskor pihen el. Szöveg, ének, vers… tele van vele a lakás, a kocsi. Egy ideje érdeklődési köre bővült a betűkkel. Egyre többet tanul meg – hogy honnan rejtély, mert nekem sajnos nem sok időm van vele betűket tanulni. A nevét régen le tudja írni, de mostanában egyre több szót és ha diktálom neki a betűket akkor fejből írja és összeolvassa őket. Hihetetlen!!! Csak szorgalomból és érdeklődésből. Pár napja összeadást gyakoroltunk mert ez izgatta a fantáziáját és kiderült, hogy el tud számolni százig!!! Hol szedi össze ezt a tudást?? (és még van másfél éve a suliig!)

Egyetlen dolog volt még függőben, mégpedig, hogy nem mondta az ’r’ betűt. De mint ahogy Petránál minden ez is megoldódott egyik napról a másikra.

Krisztiéknél aludt kb. egy hónapja és Zsófival elvonulva kettesben kitalálták hogyan kell Petrának pörgetnie a nyelvét, hogy gyönyörűen ki tudja mondani a „Répa, retek, mogyoró .. „-t és hasonló nyelvtörő mutatványokat. Mint gyöngyszemek most már úgy peregnek elő a szájából azok a ropogós, harsogó RRR betűk.  Nagyon szép!

Nosztalgiázunk időnként Shanival, hogy milyen édes volt mikor Petra a répát, jépának mondta és hasonlóak, de utána visszazökkenünk a valóságba, örülünk Petra sikerének, bizony, az idő nem áll meg hanem előre halad.

Hisz már a haját is be tudja egyedül copfozni!!!

Mint a lányok általában Petra is roppantul apás. Ő apa mindene, kis hercegnője, szíve királynője és élete értelme. Ő aki kényezteti, lesi minden gondolatát, lehordja a csillagokat neki az égről. Most, hogy megszűntek a biztos, mindennapi találkozások ez még fokozódott is. Amit apa tesz, mond vagy akár gondol az úgy van, úgy igaz és megfellebbezhetetlen. Még akkor is ha érthetetlen, ha ijesztő, ha anya világában máshogy jelennek meg ugyanazok a dolgok. De Petra azért erős, azért különleges és tünemény, hogy kezelje és jól kezelje ezeket a dolgokat, mi pedig nagyon vigyázunk rá, és igazán igyekszünk, hogy a tőlünk telhető legkevesebbet sérüljön a csodálatos kis lelki világa.

A KÖRÚTI SZÍNHÁZ előadása

Rendező: Galambos Zoltán

Balla Dénes, fiatal színész - Király Adrián
Sugár Endre, színházigazgató - Makrai Pál
Büfés, korrepetítor - Galambos Zoltán
Sugár Andrea, az igazgató lánya - Gyebnár Csekka
Egri Barbara, táncosnő - Kardos Eszter
Nagy Juli, vezető színésznő - Udvarias Katalin
Klaniczay Mátyás, vezető színész - Kautzky Armand
Svilák Vilma, művészeti titkár - Udvarias Anna
Konrád Emil, színész - Lipták Péter
Kuka, táncos - Oroszi Tamás

Két hete indult be a helyi színházi bérletes előadások sora, de ebben az évadban csak három előadás lesz. Az első hmm…. udvariasan fogalmazva is elég nagy csalódás volt. Pedig nagyon vártam az estét és rettentő kiváncsi voltam a darabra. Sőt, a színpad láttán és a sztorit átolvasva jóra számítottam. Sok-szereplős darab, sok lehetőség párbeszédekre, dalokra, táncra, poénokra. Ehelyett már az első tíz perc után úgy éreztem, hogy fogalmam sincs mi ez az egész, mire megy ki a játék, mit akar a darab és ez a végén sem igazán tárult fel. Nem találtam benne mondanivalót, nem voltak jó poénok, nem voltak parádés alakítások. Csalódás volt… hosszúnak is tűnt.

A történet (hivatalosan) a következő:

 „A színház maga a csoda. Estéről estére újabb és újabb varázslat, akár egy külön világ, egy idegen bolygó, ahol a szerelem mindig végzetes, a féltékenység csak pusztító lehet, és a nevetés általában csak a ruhatárnál csillapul. De vajon mi folyik a színpad másik oldalán, az öltözők és a próbatermek labirintusában? Végzetes-e vajon ott is a szerelem, pusztító-e a féltékenység és csillapíthatatlan-e a nevetés? Igaz-e, hogy Rómeó többnyire csak este héttől tízig Rómeó, de már a büfébe érve alattomos Jágóvá válik, és Júliája a délelőtti próbán már fúriaszerepben tündököl? A KELL EGY SZÍNHÁZ a színfalak mögötti színházba viszi el a nézőt, ahol végzetes szerelmek, pusztító féltékenységi jelenetek és véget nem érő nevetés közepette egy fiatalokból álló csapat küzd az elismerésért: a színház vezetőinek megbecsüléséért és a nézők szeretetéért. A színház a színfalak mögül.”

Szóval adott egy színházi büfé ahol a cselekmény játszódik. Adott egy csapat ahová hirtelen becsöppen a leendő bonviván, hogy kitúrja az Öreg színészt a helyéből. Nem elég, hogy egy régi bútordarab helyére pályázik, de még annak szeretőjét is elhódítja aki történetesen a színházigazgató egy szem leánya. Persze, hogy megy a susmus, kavarás, rosszindulat.

De ez a színpadon nem jött át. Csak néztünk egymásra a barátnőmmel és nem értettük, hogy valóban ennyire pocsék a darab vagy mi vagyunk túl kritikusak, esetleg egy másik dimenzióban lebegünk. (mentségünkre legyen mondva, a mellettünk lévő két szék a második felvonás kezdete után nem telt vissza.)

Bizony. Nagyon régen és nagyon, nagyon szerettem volna elvégezni agykontroll tanfolyamot, de két hétvégét igényel (egymás utáni hétvégéket) és hol Shani volt kicsi, hol Petra.

Ez alkalommal viszont a városban, helyben szerveztek tanfolyamot! Amit anyagi helyzetem nem éppen rózsás volta miatt saját részre számításba sem vettem, ámde nem hagyhattam figyelmen kívül Zeeshant.

Beleszólása nem volt, befizettem őt a gyermek-agykontrollra. Hangulatától függően, hol örült neki, hol nem annyira. Az első nap végén viszont boldog volt és örömmel számolt be róla, hogy tetszik neki az egész, érdekes, jó és hasznos. (Anya, el sem tudod képzelni mennyi mindenre képes az agyunk, környezet órán erről fogok előadást tartani!)

Másnap estére eléggé elfáradt, de tegnap skype-oltak Zsófival és beszámolt neki arról, hogy működik a "kis kuckóm" elnevezésű gyakorlat.

A "kis kuckó" egy képzeletbeli hely amit saját maguknak rendeznek be és bárkit meghívhatnak oda, hogy megbeszéljék vele ha problémájuk adódik. Ő a történelem tanárnőjét invitálta meg mert nem értette miért kell felelnie történelemből mivel jó jegyei vannak. A tanárnő sem volt benne biztos és igazat adott Shannak, de - mondta - az órai munkát figyelembe fogja venni. Másnap jött a törióra, a tanító néni belépett az osztályba és így kezdte: "Shani, miért is akartam, hogy feleljél, hiszen jó jegyeid vannak?" "Nem tudom." "Jól van, nem kell felelned, de figyelem mennyire vagy aktív órán!"

Mondtam Shaninak, hogy ez egyszerűen csodálatos és abba ne hagyja a gyakorlást! Az agyunk és hitünk elképesztő dolgokra képes! És ha alkalmazni fogja az agykontrollt az egész élete mesébeillően alakulhat és BÁRMIRE képes lesz, bármire képes már most!

Krisztinek annyira tetszett a dolog, hogy jövőre ha jönnek újra, elmegyünk mi is!

November elején egy pénteki napon Shani azzal jött haza a suliból, hogy Éva apja óra közben berontott az osztályterembe és minősíthetetlen hangon ordibálni kezdett vele. Nagyon csúnyán. Helyettesítő tanár volt benn aki úgy megrémült, hogy nem tett semmit.

Shani kérésére nem mentem be hétfőn reggel a suliba mert azt mondta, hogy osztályfőnöki órán átbeszélik a történteket de az eredménnyel amiről beszámolt nem voltam igazán elégedett. Így kedden kértem időpontot Kati nénitől és szerdán az iskolában kezdtem a napot.

Iszonyatosan kiakadtam amikor először Shan beszámolt a dologról. Elég sok problémám volt (van..) az életemben az agresszió-kezeléssel, agresszióval, nagyon igyekszem jól kezelni ezeket a dolgokat és odafigyelni minden aspektusára a jelenségnek. Az, hogy idegen ember ilyet megtehet a gyerekemmel, megfélemlítheti, bánthatja teljesen felháborított és feldühített. Elkeserített.

Amit megtudtam kissé megnyugtatott de teljesen nem altatta el a félelmeimet. Azzal tisztában vagyunk, hogy Éva apja nem mérhető "normális" mértékkel. Nem törődik a gyerekeivel, ha igen azt is durván, a tanárok, szülők tartanak tőle mert a helyzeteket testi erejét latba vetve oldja meg. Állandóan fenyeget, megfélelmlít embereket, amúgy is nagydarab, agresszív ember. Éva valamiért bemártotta Shanit, ezért lett ő most az áldozat. (Korábban más gyerekekkel művelte ugyanezt)

Ami vigasztalt, hogy Shani a teljes igazságot mondta nekem, nem hantázott és nem védte magát. A fiúkkal arról beszéltek, hogy Évának hány egyese van, ő találta el  a helyes számot, talán azért pont rá orrolt meg a lány aki szaladt az apjához panaszkodni. Ez végül is lényegtelen. Tulajdonképpen bármit mondott volna Shani, egy szülőnek, de SENKINEK nincs joga a gyerekemmel így beszélni, így viselkedni, ILYET TENNI.

Kati néni elmondta, hogy szerencsére azonnal a tudomására jutott az ügy és még akkor rögtön elkapta az apukát és megmondta neki kvázi ugyenezt. (Ehhez azért tegyük hozzá, hogy Kati néni egy kicsi, alacsony, gömbölyűbb hölgy, tehát kellett hozzá motiváció, hogy szembeszálljon agresszív úrral).

Az iskolát a jövőben sem fogják viszont zárni - mint ahogy a többi sulinál ez működik a városban - , így erős bizalmat kell kifejlesztenem magamban azzal kapcsolatban, hogy tudjam, ilyen többet nem fog előfordulni és Shaniban se legyen olyan érzés, hogy nincs aki megvédi.

Elbeszélgettünk még egyszer vele erről, úgy tűnik kiheverte. És sajnos megint szembesülni kellett azzal, hogy a kisvárost sem kerülik el a veszélyek, a bajok, a mai élet problémái.

Nem tudom szeptemberben írtam-e. Megtaláltam az archívumban három októberi bejegyzést azokat visszakopiztam. Elég furcsa tevékenység amikor látom, hogy ott van a webcahce-ban, mégsincs ott az oldalon.

Én ráadásul nem is értek ezekhez a technikákhoz annyira. Akkor ne is blogoljak? Vagy készítsek több helyre másolatot?

Szomorú vagyok és tanácstalan. Lehet, hogy fel kéne hagynom az egésszel... ?

Irónikus, hogy azért kezdtem le ezt a blogot mert a számítógépes naplóm anno megsemmisült egy szoftverprobléma kapcsán. És gondoltam ez maradandó lesz... Jah, ahogy Móricka képzeli...

Kedden délután sétáltam haza a gyerkőcökkel az oviból és összefutottunk a védőnéninkkel. Már üzent Shanival egyszer, hogy be kell vinnem Petrát az éves vizsgálatra hát gyorsan leszerveztünk egy időpontot.

Ma reggel ovi előtt elszaladtunk, hogy ne késsek a melóból túl sokat.

Súly: 16,5 kg. Magasság: 108 cm. Vérnyomása: 102/97. Pulzus: 97. Mellkaskörfogat: 51 cm.

Minden egyéb is tökéletes, mert ő egy csodálatos kiscsaj.

Két hete vasárnap meghívtam Petrát cukrászdába a születésnapja alkalmából. Szépen felöltöztünk és sétáltunk boldogan, kézenfogva.

- Olyan csinosak vagyunk így ketten - nevettem rá cinkosan ahogy jókedvűen lóbáltuk a kezünket .

Kis csend után rámnézett...

- Anya... nem baj, hogy én kicsit szebb vagyok, mint te?

*

Angolóra után sétáltunk haza, beszélgettünk, mikor hirtelen témát váltott.

- Anya, tudod mit szeretnék most csinálni?

- Mit szeretnél?

- Lefeküdni az útra és hagyni, hogy elüssön egy autó.

- Mi?!?! Miért?!?!?

- Mert meg akarok halni.

- De miért?!?!? Petra, SOHA többet ne mondj ilyet! Miért akarsz meghalni?

- Mert újra akarok születni. - mondta nyugodtan és vidáman.

Én meg talán azóta sem tértem magamhoz.

(annyi lábjegyzetbe, hogy Petra korához és társaihoz képest sokat szokott ilyen témákat felhozni: előző élet, újjászületés, megérzések, halál....nagyon intuitív és bölcs. Döbbenetes - az ismerőseink szerint is akik hallják ezeket)  

Öt éves!

Öt éve boldogítja mindennapjainkat, aranyozza be az életünket.

Öt éve tanít, öt éve formál.

Öt éve hozta sok emberre a frászt a születése körülményeivel.

Öt éve...

Hihetetlennek tűnik. Olyan nagylány lett. Olyan okos, bölcs, önálló és segítő.

Boldog szülinapot Petra!

A nyári szabadságom első napja egy foghúzással indult majd e letargia ellenére felfelé ívelő tendenciaként Petra meglepett délután egy új képességgel: megtanult kerékpározni! Elég hosszú ideje foglalkoztatott a gondolat, hogy mit kéne és hogyan tennem mert nem túl sok hajlandóságot mutatott a biciklizés nemcsak elsajátítására de gyakorlására sem. Óvodástársai nyolcvan százaléka már kerékpárral járt oviba tavasztól, ismerőseink körében is – igaz idősebb csemeték – de gond nélkül kétkerekűztek, Petra pedig igazából próbálkozni sem akart. Ha erre tereltem a szót kijelentette, hogy ő már tud biciklizni és ezzel lezártnak is tekintette a témát. Két-három hetente öt percet bohóckodtunk a biciklijével de semmi érdeklődést nem mutatott. Mígnem hétfőn, természetesen a fájdalomcsillapító injekció elmúló hatásának fázisában kitalálta, hogy akkor MOST szeretne biciklizni tanulni. Ellenérv? No way… Hát akkor irány a liget! Meglepődve éreztem, hogy alig kell tartanom a botot, sőt egy bizonyos tempó felett el-elengedtem és magam sem hittem, hogy tényleg egyedül megy. Visszaérve az udvarra Dorkát éppen tanította az apukája biciklizni (jobban mondva kísérte mert ő már tud) és ez meglehetősen inspirálta Petrát aki ragaszkodott ahhoz, hogy kivegyem a botot és anélkül engedjem tekerni. Futottam mellette mindenre készen, de ott volt: egyedül tekert!!! Valami mérhetetlen örömet és büszkeséget éreztem, ő is mert azóta nem is hajlandó jóformán leszállni a bicikliről, amikor csak teheti pedálozik. Felcsöngettünk Shaninak és dédinek, hogy azonnal jöjjenek le és nézzék meg. Petra pedig minden arra járó szomszéddal közölte, hogy milyen ügyes. Levi is lejött nemsokára, biciklistül. Lévén ő a nagy szerelme Petrusnak azonnal be is kellett mutatnia a tudományát, sőt akaratereje végső megfeszítésével kisajtolta magából, hogy rájöjjön hogyan tud önállóan elindulni. Addig-addig gyakorolta amíg kis idő elteltével az is ment, mint a karikacsapás.

Hát így sikerült neki röpke pár óra alatt megint felhőtlen örömet okoznia nekem. Azóta pedig már uszodában is voltunk bicóval, Krisztiéknél is és többször lenn az udvaron.

Megint bebizonyosodott (aláhúzva, vastagon), hogy kár aggódnom és kétségbeesnem mert mindent amit kell képesek megtanulni időben és gond nélkül, csak ki kell várni a pillanatot amikor megérnek rá. A következő projekt az úszástanulás, ahhoz sem kell már sok. És ez volt Petra megjegyzése is. „Tudok biciklizni, mostmár csak úszni kell megtanulni”. Az úszásra viszont rengeteg ideje van még. (Azt legalább tanítják az iskolában is, ha addig nem jön össze egy úszótanfolyam)

Megépült és megnyílt nálunk ez a gyönyörűszép szabadtéri színház. Hogy mennyire fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket és lesz vonzereje a városba látogató turisták számára az még a jövő zenéje. Nekünk idén nyárra nagyon jól jött, ugyanis itt van a szomszédunkban és majdnem minden estére szerveztek irodalmi programot. Amire egész véletlenül bukkantuk rá mert valahogy elsiklottunk a nem túl agyonreklámozott programok mellett. Még június végén vett rá Petra arra, hogy menjük el biciklizni a víziszinpad felé. Munka után szokás szerint nem volt túl nagy hajlandóságom de érvek híján elindultunk. Aztán le is ragadtunk mert amíg Petra kirohangálta magát a széksorok, tornyok, lépcsők között addig értesültem az egész rendezvényfolyamról és úgy döntöttük megnézzük mi fán terem ez a „Vers a víz fölött” elnevezésű előadássorozat. Aznap Straub Dezső volt az előadó, vendége pedig Bányai Ágota aki gyönyörű népdalokat énekelt. Straub Dezső pedig József Attila verseket adott elő, Fekete István novellát olvasott fel, nagyon jó átkötő szöveggel, humorosan, nem hazudtolva meg előadó képességét. Estére plédeket készítettek ki, jó volt  beburkolózni ahogy elkezdett hűvösödni. Szép volt amikor besötétedett és felgyúltak a gyaloghíd fényei. Volt kikészítve nasi, üdítő, bor, pezsgő. És mindez ingyenesen, ha valaki önként úgy gondolja támogatójegyet lehet a végén váltani. Teljesen feltöltődve mentünk haza. Én különösen, elragadtatva az estétől, a felolvasástól, attól, hogy Petra mennyire jól viselkedett és érdekelte az egész dolog, a családias, kellemes hangulattól. Akkor már tudtuk, hogy nem ez volt az utolsó alkalom amikor lementünk.

A következő estére már tudatosan készültünk. Vittem Zsófit és Shanit is, kulturálódjanak ők is. Ez alkalommal Hodu József olvasott fel Ady és Pilinszky verseket. Sajnos neki nem voltak átkötő szövegei, kissé egybefolytak a versek amik ráadásul nem könnyed hanem elgondolkodtató, kemény alkotások voltak. Az ő vendége Vadász Gábor volt aki viszont gyönyörűen énekelt. Petra megjegyzése annyi volt, hogy „Anya, ezek nem valami vidám mesék!” De a gyerekek végigülték, végighallgatták és persze végigették az egy órás előadást.

Harmadik alkalommal megint csak Petra beszélt rá, hogy lesétáljunk. Kissé magam alatt voltam és jobb híján azt terveztem, hogy itthon belesüllyedek a fájdalmamban, jó lesz az esti programnak. Nyolc előtt tíz perccel értünk haza és Petra elkezdte kötni az ebet a karóhoz, hogy menjünk le a vízi színpadra. Shani nem akart lejönni, nekem sem volt hangulatom, de megint nem volt érvem nemet mondani (az itthon akarok búslakodni nem volt elég meggyőző bölcs leánygyermekem számára). Meglepően sokan jöttek el ezen az estén. Nyilván egyre terjed a mindennapi versmondások pozitív híre, ez is azt bizonyítja, hogy igenis szükség van ilyen eseményekre, szükség van versekre, irodalmi előadásokra, a családias-kellemes hangulatra. Összegyűlni és hallgatni azokat a régen megírt bölcs gondolatokat. Csáth Géza volt soron. Addig csak névről volt ismerős, ezután nem fogom elfelejteni ki volt ő.  Orvos… aki novelláit morfium hatása alatt írta. Szabó Lajos olvasta fel a kiválasztott novellákat, közben Szlávik Ágnes homokrajzokat készített, amiket egy kivetítőn követhettünk nyomon. Meglehetősen szuggesztív előadás volt (a felolvasások között zenével oldva a feszültséget) és bizony időnként oda - odapislogtam Petrára mit szól… de nem volt megrémült, nagyon jól viszonyult a horrorisztikus írásokhoz. A közönség a végén pár pillanatig döbbenten ült… azt hiszem még akik ismerték az írót sem számítottak ilyen hatásra, ilyen lélekbehatoló operációra. Vastapssal köszöntük meg az újabb élményt. Itthon pedig újfenn megköszöntem Petrának, hogy lecibált a színházba, kirángatva letargiámból és feltöltötte a lelkemet.

Múlt hét pénteken pedig húgommal és Shanival készültünk már nagyon az ExperiDance: Ezeregyév című előadására. (Magyarország történelmének főbb állomásai táncban bemutatva) A jegyeket már megvettem hetekkel azelőtt. Cila vonata időben befutott Pestről, teltház volt és izgatott közönség. Az idő egész nap rosszat sejtetett. Mostanában amúgy is kivagyunk a váltakozó hűvössel, széllel, esővel, jégesővel, viharokkal. Az első rész szépen lezajlott, nagyon színvonalas zenével, tánccal, Shaninak is nagyon tetszett az előadás, de mi is elvoltunk ragadtatva és kiváncsian vártuk a folytatást. A szünet elején bemondták ugyan, hogy a szolnoki katonai reptérről nem jelentettek biztató időjárást, felénk tart a vihar és a jégeső, de ezt a részt el szokták kerülni az extrém időjárási viszonyok így nem aggódtunk. Elkezdődött a második rész, lement tíz perc és elkezdett esni az eső. Néhányan felálltak és sietve indultak kifelé, mi nem akartuk elhinni, hogy tényleg abbahagyják az előadást. De annak dacára, hogy az eső nem erősödött ellenben a széllel, az együttes befejezte a táncot és a színpad világítását elkezdték leengedni. Nekünk pedig nem volt más választásunk, mint hazamenni a darab nagyon hiányzó vége nélkül. Természetesen az eső elállt, körülöttünk dörgött és villámlott, de a városnak ezen a részén nem esett, nem volt jégeső. Azóta sem tudom eldönteni, hogy indokolt volt-e, hogy nem fejezték be azt a még hátralévő fél órát. Persze vannak „ha” kezdetű mondatok amikre gondolva nem volt más választásuk, van ilyenkor szokásos szapadtéri-színházi protokoll de akkor is rosszul esett az a gyors összepakolás, az az érzés, hogy esélyt sem adtak a végének. Eléggé csalódottak voltunk, sajnáltuk mert rettentő színvonalas produkció lett volna…

Egyelőre maradnak az irodalmi esték… ámbár a mostanában dúló esős napok még azoknak sem kedveznek.

 + 1

 Múlt hét hétfőn viszont átmentünk B.-vel és egy ismerősével Szentesre a nyári színházba „Négyen egy kanapén” című felnőtteknek szóló pikáns vígjátékra. Gregor Bernadett, Németh Kristóf főszereplésével. Itt is kérdéses volt, hogy mit hoz az idő mert nagyon borult, a szomszéd faluban esett de a net előrejelzése alapján én az indulás mellett voltam, B. pedig felhívta Szentest akik a Ferihegyi reptérről kapott előrejelzések alapján biztosították, hogy nem lesz eső. Jót szórakoztunk és nagyon aranyos darabot láttunk.

Úgyhogy lehetőségeink azért bőven adódnak a művelődésre, szerencsére!

Pénteken az ovis gyereknapon is felléptek Petráék az aerobikos csoportjukkal és tegnap megint csak bemutatót tartottak.

Nem igazán volt először kristálytiszta miért kell megint előadást tartani de aztán lehullt a lepel.

Egy órán keresztül nézhettük mit szoktak csinálni aerobik-órán. Elképesztő volt!! Rendes, szépen, jól felépített edzés. Csak néztünk egymásra az anyukákkal és leesett az állunk micsoda komoly  munka folyik itt hetente kétszer!

Nagyon büszke voltam erre az én kicsi lányomra, hogy ilyen ügyes dolgokat tud már.

Mondtam is neki este fürdetésnél, hogy én is mennyire szeretnék aerobikozni. Ha meghalnál és újra megszületnél hozzám akkor beiratnálak aerobikra. Közölte velem a legnagyobb természetességgel. Majd újra visszatért a témára amikor törölgettem. Tudod mi lenne a legjobb? Ha lelőnének! Az nem fáj. Meghalnál és újra tudnál születni! Megfontolandó? Dehát akkor nem lenne anyukád! (Eddig élete során soha, soha még csak hasonlót sem mondott, annyira én voltam a központ, az etalon) Nem baj, ott van apa! Legalább most jóban vannak az apjával - nézzük a dolgok pozitív oldalát! Annyira azért nem szeretnék aerobikozni, hogy most meghaljak öntöttem tiszta vizet a pohárba, inkább megbeszéljük Zita nénivel, hogy tartson aerobikot felnőtteknek is. A gyerek tekintete körübelül ezt sugallta: "éppen így is lehet, de nem értem mi bajod az ÉN, jó kis elméletemmel!!"

De azért annyira nem akart golyót a fejembe, hogy este ne kelljen mellette feküdnöm amíg el nem nyomta az álom...

Mivel nem tanulok a saját hibáimból megint ott találtunk magunkat Petrával egy múzeumi koncerten a hétvégén.

Igazából Shanival terveztem a programot de neki váratlanul néptáncos fellépése akadt, így Petrust beszéltem rá, hogy tartson velem Debasish Ganguly szitárművész előadására.

Túlságosan nem tudtam mire számíthatunk, de úgy voltam vele, hogy a fuvola után ez nyilván kötetlenebb, Petra több, mint két órát aludt délután így türelmesebb lesz és lévén, hogy a koncert ingyenes, maximum eljövünk ha gáz lesz.

Roppan érdekes hangszer a szitár és a daloknak sajátos története van, előadni sem lehet akármelyiket, akármelyik napszakban. Amikor megláttam a két fellépő művészt (a másik Mótyán Tibor volt aki a szitár zenét tablán kísérte) eredeti indiai viseletben elkapott valami fájdalmas hangulat de elhessegettem és még néhány urdu szót is elcsíptem ahogy Debasish egy kollegájával szót váltott.

Nagy érdekes és gyönyörűen szép volt a szitár-darab amit előadtak. Ezek nem rövid, pár perces zenék, hanem hosszú, lassan induló, kiteljesedő és egyre pörgősebb ütemek. Mikor kb. ötven perc folyamatos játék után közölték, hogy 10 perc szünet, megfordult a fejemben, hogy nem kéne visszajönni, de annyira kiváncsi voltam a folytatásra, hogy rábeszéltem Petrát a maradásra.

Azt hiszem ő a hazaérkezésünk után rendelt pizzának örült a legjobban, én pedig ennek a szép élménynek, és hogy ilyen ügyes nagylányom van, akivel akár szitár koncertre is elmehetek!

Petra egy kis hős!!

És ennyi idő után még mindig, mindig meglepődök azon, ha a második gyerekem tökéletesen máshogy viselkedik bizonyos szituációkban, mint az első.

Történt pedig, hogy újra fel kellett keresnünk a bőrgyógyászati magánrendelést mert Petra jónéhány hete felfedezett futó szemölcsei nem reagáltak a Vérehulló fecskefűre és előtte a Duófilmre sem.

Hogy miért nem rendes rendelésre mentünk azt valószínűleg már tavaly kifejtettem mikor hasonlóan a mostani szituációhoz Petrának a bőre miatt nem lehetett halogatni az orvosi konzíliumot. De tömören annyi, hogy egyszer engem is elkezeltek a bőrgyógyászaton, másoktól sem hallottam jót így úgy döntöttem nem teszem ki Petrát semmi fölösleges inzultusnak és rossz élménynek még ha mélyebben is kell a zsebembe nyúlnom.

Munka után tudtunk menni, bár voltak előttünk (nem lehet konkrét időpontot kérni) de tempósan haladt a rendelés. Összefutottunk egy  ovis társával, így amíg ők nem kerültek sorra a két lány csendesen elszórakoztatta egymást, utána pedig Petra - miután együtt rajzolgattunk kicsit-, békésen beült az ablakba és mesélt magának egy a polcról levett reklámtömbből. Fél óra után kerültünk sorra, nem kellett vele sokat vacakolni mert már a háziorvostól tudtam a diagnózis és az egyértelmű volt, a kérdés abban állt, hogy ecsetelő vagy leszedés? Persze az utóbbi mivel az előbbi már csődöt mondott esetünkben, lévén hét darab szemölcsről lévén szó... (sajnos későn vettük észre mert megbújtak a térdhajlatában a jobb lábán hátul és bizony már egyedül fürdik, öltözik, nem vizsgáltam át alaposan...) A doktor úr szépen elmondta mit fog csinálni, az asszisztens bekente lidokainos krémmel, befóliázta és kicsit vártunk, majd feltettem Petrát a vizsgálóágyra és kiszedték a szemölcsöket. Mindezt kedvesen, folyamatosan biztatva és dicsérve Petrust. Aki rettenetesen bátran viselkedett, csak szorította a kezem, egy nyikkja nem volt pedig látszott a grimaszain és kicsit könnyesedő szemein, hogy azért fájt...

De miután be lett kötve nagyon tetszett neki (nem tudom mi ez a gyerekeknél, hogy imádják a kötést, ragasztást, sebtapaszt!!) és átmenvén anyuhoz akinek a szomszédban van a munkahelye már nagyon büszkén mesélte az eseményeket és mutogatta a kötözött lábát. És mindössze egy jégkrémmel beérte vigaszként!!

Este még óvatosan becsomagoltuk a kötést fürdésnél de reggel már vígan ugrándozott az oviba, el is felejtettem szólni az óvó néninknek, hogy ne nagyon hemperegjen a lány a homokozóba...(igaz Petra még kicsit problémázott, hogy fog így aerobikozni délután de menet közben valahogy elfeledkezett az ügyről...)

Ha Shanival kell mindezt végigcsinálnom, körübelül így néz ki a dolog: idegeskedés mert nem tud nyugton maradni egy percre sem, türelmetlen, izgága. Benn ijedt, sírós. Az "operáció" alatt már krodokilkönnyei hullottak volna és élénk tiltakozással rugdosta volna le magáról a dokit. Majd ha sikerült volna megszabadítani a szemölcsöktől a csillagos eget lehozatta volna velem, vagy legalábbis kizsarolt volna annyi mindent amennyit nem szégyell... és napokig szemrehányó tekintettel hivatkozott volna a lábára bármi tevékenységről is lett volna szó.

Szóval, ég és föld a két gyerek! Még szerencse, hogy mindkettőben van jó és "rossz", mint ahogy minden kornak megvan a nehézsége és szépsége (vagy szabadsága).

A vidéki mamáék kis településén szombaton volt a gyereknapi rendezvény és ezt egybekötve ünnepeltük úgy, hogy összes gyereke és unokája hivatalos volt egy kis bográcsozásra, tárcsalapos sütögetésre. Hat lányunoka és kettő fiú (a legidősebb nem volt jelen, ő már Angliában él). Úgyhogy a gyerekek tényleg úgy érezhették, hogy ez az ő napjuk. Egész nap rohangáltak a játszótér és a ház között. A rendezvényen volt: ugrálóvár, mindenféle játékok, zenés programok, ebédet kaptak, üdítőt, hajtogatott lufit, arcfestést, vattacukrot, kürtöskalácsot... lovaglás... este koncert, tüzijáték.

23 h - ra értünk haza, Shani beesett az ágyba, Petra már a kocsiban elaludt.

Másnap Ótemplomi Majális volt, egy új Szerettotthon avatása, Shani fellépett, így mentünk. Megint ugrálóvár, arcfestés, egy órás csúszás a programban, hőség, de Shaniék ügyesen, nagyon szépen táncoltak! A program után kikerékpároztunk anyuékhoz ahol a két gyerek öt percen belül elaludt (Shani a hintaágyban, Petra simán kidőlt a padon). Mivel gyanúsan borult és dörgött nem vártuk meg, hogy kész legyen a bográcsos krumplipaprikás hanem hazajöttünk.

Persze eső, jég azóta sincs. Csak a fülledt, meleg idő.

Robert Harling darabja

Truvy -  Dósa Zsuzsanna
Clairee - Szulák Andrea
Emily -   Zsurzs Kati
Shelby -  Balázsovits Edit
Annelle - Bartha Alexandra
Valery -  Hernádi Judit

Amerikai kisváros. Hat nő. Hat különböző életút, hat különböző sors. Ami összeköti őket az a barátság és a fodrászüzlet ahol időnként össze-összejönnek és megbeszélik kissebb-nagyobb szeleteit az életüknek. Humor, életszeretet, kedvesség, törődés, fájdalom és öröm… soki minden történik a darabban ábrázolt évek alatt. Lehet nevetni, sírni. Aggódni, együttérezni és megkönnyebbülni. Nagyon szép színdarab, nagyon szép előadás. Nagyon jó színészek, nagyon kellemes este! (újra!!!)

A Játékszínben láttuk, itt még nem voltunk és megfogott a rettentően barátságos hangulata.